Magunkról

Az egyesület kifejezetten a sport keretében utánpótlás neveléssel, edzések biztosításával, esetlegesen a sportolók versenyeztetésével, versenyek rendezésével, lebonyolításával, oktatásával, fejlesztésével kíván foglalkozni. Egyben ennek körében a sport keretében kifejezetten versenyeztetéssel, versenyzők részére edzések biztosításával, a sportág fejlődését, történetének bemutatásával, valamint az egészségügyi helyzetükből eredő hátrányos helyzetű személyek sportolását is elő kívánja mozdítani.

Továbbá a sport keretében az edzések biztosításával, az edzések lehetőségeit, technikáját kívánja az egyesület végezni, fejleszteni. Egyben az egyesület céljai között a Mórahalom és környéki versenyzők, sportolók edzéseinek biztosítását, versenyeztetését is biztosítják, valamint a továbblépés keretében a minőségi fejlődési lehetőséget vállalják biztosítani. Továbbá a sportolók esetében, a tenisz vonatkozásában, annak körében az edzések további hatékonyságát kívánják fejleszteni. A tömegbázis növelése érdekében a sportággal ismerkedő, kezdő gyermekek testedzéseihez és a haladó képességű sportolók, versenyzők részére is vállalnak ismertető anyagokat biztosítani, fejlődésüket elősegíteni.


Ennek keretében mind a kezdő sportolók, gyermekek edzéseit, illetőleg a további versenyzők esetében is vállalja az egyesület megtartani, a sportolók sporttevékenységének gyakorlását elősegíteni.

Visit betroll the best bookies